Több mint duplájára emelkedik Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése
A miniszterelnök havi bruttó bevétele 4,8 millióra ugrik.
A miniszterelnök havi bruttó bevétele 4,8 millióra ugrik.
Szélsőjobboldali találkozók és családvédelminek nevezett abortuszellenes konferenciák után villámgyorsan váltott az államfővé választott Novák Katalin. A köztársasági elnök a megválasztása óta eltelt néhány hétben igyekezett megerősíteni a Visegrádi Négyeket, követelte az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálását és békejobbot nyújtott az Orbán Viktor oroszbarátságát kritizáló lengyel elnöknek. Az Európában egyre jobban elszigetelődő magyar kormány igyekszik a maga javára használni ezt az államfői kommunikációt.
Az emigrációban élő neves orosz közgazdász a Süddeutsche Zeitungnak beszélt a kommunikációs hatalmukkal visszaélő spin diktátorokról, akik elhitetik a néppel, hogy demokráciában él.
Ha így lesz, a kormányfő a jövőben azonos díjazásban részesülne, mint Kövér László házelnök.
Radoslaw Sikorski szerint Orbánnak nem azt tanították Soros György pénzén Oxfordban, amit ma képvisel.
A magyar miniszterelnök saját maga szerint az univerzum közepe, és egyáltalán nem érdekli, hogy mások szerint egy diktátor – ezt szűrte le legutóbbi magyarországi útján a lap tudósítója.
Összességében ismét tízmilliárdokkal gazdagodott Orbán Viktor közvetlen környezete: családtagjai, barátai, illetve azok rokonai és üzlettársai. A koronavírus-járvány második évében szépen fialtak a NER kedvezményezettjeinek érdekeltségei.
A héten csúcsra járatja a kormányfő az információként nehezen értelmezhető üzeneteket.
Afrika éhínségtől tart és aknamentesítést kért az ukránoktól, családjukhoz fordult a szakadár területeken elfogott és halálra ítélt két brit férfi. Összefoglalónk.
Orbán Viktor szerint a nehéz gazdasági helyzetet Magyarországon is főként a "háborús infláció" okozza, a háború elhúzódásában érdekelt üzleti köröket ezért "meg kell állítani". Ebbe a körbe sorolta a kormányfő Soros Györgyöt, mint háborús uszítót, aki csak "keresni akar a háborún".
Százezer kisvállalkozó maradhat benne a rezsicsökkentés rendszerében. Ezt pénteken jelentette be Orbán Viktor. Korábban arról volt szó, hogy csak a családokat hagyják ebben a körben.
Öt hét kihagyás után szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök az állami rádióban, a Kossuth adón. A fő téma a gazdaság, az árstopok, "a háborús infláció" volt, és elhangzott, hogy százezer kisvállalkozás maradhat a rezsicsökkentésben, az "extraprofitadó" már megkezdődött áthárítását pedig a kormány nem hagyja, mert Orbán szerint ők nem mulyák.
Várjuk a bejelentést, bár még a közelgő bejelentésről szóló bejelentés sem jelent meg.
Az elfogadáshoz elég a kétharmad, azaz a magyar miniszterelnök nem tudna ellene semmit sem tenni, viszont onnantól kezdve meredeken zuhannának a Kreml bevételei. Lapszemle.
Tiborcz István immár Budapest több meghatározó ingatlanfejlesztésében is érdekelt. Mégsem képes még egy falusias városka focipályáját sem úgy pótolni, hogy a fizetnivalót ne az állam állja.
Webernek, mint mondta, „hosszú személyes történelme van már Orbán Viktorral”.
Szijjártó Péter külügyminiszter pedig azt mondta: Szuzuki Oszamu hazánk nagy barátja.